blogverssorok

Legszebb ajándék a Kisbabám,

Nincs Nála érdemesebb a létre-

Védtelen még- mégis tökéletes:

Fejlődik, növekszik, készül az ÉLETRE.

Csak nézem, ahogy alszik,

S édesen mosolyog közben,

Megállítanám az időt szívesen,

Hogy Vele rossz soha ne történjen.

Karomba fogom, átölelem…

Ő hozzám bújik, s meghúzza a hajam…

Még szinte mindent játéknak vesz-

A gondokkal teli jövőre nem tervez…

Csak nézem, ahogy rámnéz-

S szája nevetőssé válik:

Ez az én „Anyuka-jutalmam”

Tőle most a legtöbb, ami telik.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy

Nekem adta Őt kölcsönbe.

Szívem legmélyébe zárva-

Legnagyobb kincsem lesz ÖRÖKRE.

„Adjon Isten jó éjszakát…”

Kedvtelen lelkedben ezer jajszó sóhajt életet

Csak nézel a szemeddel, de nem látsz fényeket.

Szürkeségbe borult a szoba és az utca,

A napnyugta után ma is sötét lesz ma.

Ne félj megkeresni az apró kis világot,

Találd meg mécsesed, mely örökké lángol.

Melegítse fáradt szíved, sajgó tested addig,

Míg a boldogság mosolyával ajkadon térhetsz aludni.

 ‘ VESZTESÉGEINK ÉRLELNEK BENNÜNKET A GYŐZELEMRE, CSALÓDÁSAINK A BÖLCSESSÉGRE, ÉS FÁJDALMAINK A BOLDOGSÁGRA.”

A “Senki Földjén” lassan ballagok-

Keresvén azt, ami valakié volt.

Megcsodálnék bármit, ha utamba akadna-

De a “Senki Földjén” nincs, amit elhagynak…

Csak kóborlok és élvezem a csendet-

Magam mögött hagyva a zajos Mindent.

Üres lesz a lelkem, itt, a “Senki Földjén”

Nem is értem, hogy mit keresek itt én.

Megfognék egy Kezet; ölelnék egy Mást,

De a “Senki Földjén” a Magány a Társ.

Bármimet odaadnám, ha elmondhatnám Neki,

Mennyire szeretem- és mennyire hiányzik…

A “Senki Földjén” lassan lépdelek-

Kedvetlenül nézem a könnyben úszó eget.

A “Senki Földjén” én is senki vagyok,

De TE VAGY ÉS MARADSZ MINDENEM- ha hagyod.